|
|
2002.06.12. |
 |
|
|
 |
|
|
Az UIA I. és II régió elnöki találkozója Bukarestben |
|
2002. május 23-27. |
|
Borvendég Béla |
|
Az összejövetel deklarált célja a júliusban Berlinben esedékes Világkongresszus előkészítése volt. |
\"…Tudatában vagyok annak, hogy az egyéni törekvésekre, a közösségi érdekre érzékeny szellemiségű olyan építészeti vállalkozások, amelyek nyitottak a ma tudományos ismereteinek legújabb fejleményeire, és nyitottak a műszaki alkotókészségre azonos multifunkcionális kontextusban találják magukat, mint ami érdeke a politikai aktivistának és a közjogi méltóságnak is. Amint Önök is láthatják sok minden közös bennünk…\"
(Részlet Ion Iliescu, a Román Köztársaság elnökének a találkozó résztvevőihez intézett leveléből)
A Román Építész Szövetség és a Román Építész Kamara 2002. május 23–27. között a román fővárosba hívta az UIA I. és II. Régió nemzeti tagozatainak elnökeit. Az összejövetel deklarált célja a júliusban Berlinben esedékes Világkongresszus előkészítése volt. A találkozón a MÉSZ-t Jékely Zsolt és Borvendég Béla képviselte. A MÉSZ számára Jékely Zsolt részvétele különösen fontos volt, mivel ő a magyar jelölt az UIA Tanácsába. Megjegyzendő, hogy e vezető testületben hazánk már jó ideje nem vesz részt. Nem mintha a lezajlott tisztújításokon esélytelen lett volna. A meztelen igazság az, hogy a jelölt-állító országnak nyilatkoznia kell arról, hogy jelöltje a tagsággal járó olyan kötelezettségeknek, mint például a tagsággal járó utazások, eleget tud-e tenni. Minthogy azonban a MÉSZ hagyományosan olyan szegény, hogy hozzá képest a templom egere kegyes életű Krőzus, megtiszteltetés ide, nemzetközi tekintély oda, ismételten kénytelen volt lepasszolni. A MÉSZ persze (persze?) most sem lett tehetősebb, viszont jó remény van arra, hogy jelöltjének esetleges utazási költségeit más módon fedezni lehet.
A szomszéd ország szövetsége és kamarája mindenestre a mienknél jóval gazdagabbnak tűnik. A meghívottaknak csak a repülőjegyet kellett megvásárolnia. A szállást a meghívottak részére a belváros közepén lévő Majestic szállodában biztosították, ahol egy éjszakáért 300 USD-t kell leperkálni. Mármost, ha a külföldi vendégek számát mondjuk 60 főre tesszük, akkor csak az maga 18.000 USD, ami viszont magyar pénzben… Annyi amennyi, de akkor még nem szóltunk az egyéb költségekről. Persze a szomszéd rétje mindig zöldebb.
Ám mintha nem csak a zsozsó csörgedezne bővebben arrafelé. A nyitó ülésen az elnöki asztalnál a szövetség elnöke, S.Sturdza és a II. régió alelnöke, A. Baldiman és J.C.Riguet UIA főtitkár mellett ott volt és felszólalt I.Tureanu államtitkár asszony, R.Teodorescu kulturális és vallásügyi miniszter, V. Opeschi elnöki tanácsadó. Másnap pedig rendkívül érdekes, hibátlan angolsággal megszólaltatott előadást hallhattak a résztvevők S. Celac nagykövettől, a Nemzetközi Tanulmányok Intézete elnökétől. Róla azt sikerült megtudni, hogy korábban több amerikai egyetemen is tanított, annakelőtte pedig Ceaucescu nemzetközi tanácsadója volt, ám még idejekorán odahagyta gyászos véget ért, gátlástalan főnökét. A világszervezetekről szóló fejtegetése alapos és lényegretörő volt. Bizony nem lenne felesleges, ha az UIA illetékesei is elgondolkoznának a megállapításain.
De ha már a társadalmi elismerésnél tartunk, Iliescu elnök levélben üdvözölte az összejövetel résztvevőit. Amit nem csak úgy fölolvasott valaki. De nem ám! A résztvevők az üdvözletet az ő jelenlétében hallgathatták meg, az államfő által a Cotroceni palotában adott fogadáson. Az utca felől nézvést elnyújtott homlokzatú, földszintes épület ez, melynek főbejárata zöldre mázolt, egyszárnyú tömör vasajtó. Igaz mellette a falon ott az állami heraldikus rézmadár, no meg minden sarkán őrség posztol. A belépés egyesével történik. Miután a sötétkék díszegyenruhás egyezteti az útlevelet az előre leadott névsorral. Aztán jön a mágnes-kapu meg a szokásos csipogós csiklandozás, amit a népes őrség árgus szemmel figyel. Továbbhaladva a vendég pompásan ápolt kertbe lép, amit három oldalról kerengő határol. Ezután áthalad a loggiás torony alatt, és ismét egy, az előbbinél lényegesen tágasabb kertben találja magát. Itt már a kerengő is emeletes, és leginkább egy ortodox kolostorra emlékeztet. Az oldalszárnyba a szűkös előtéren át, néhány lépcsöfokon lefele kanyarogva lehet belépni. A fogadótér viszont hosszú, magas, díszes, faburkolatú csarnok, melynek végét félemeletnyi lépcső zárja. Fent jobbra a kamaraszínház nyílik, balra a díszlépcső előcsarnoka tárul fel.
Az építészt zavarba ejti mind a ház, mind az enteriőrje. Nem érzi a korát. A gazdag kőfaragványok, nemes faburkolatok, a dús aranyozás alapján egyaránt lehet agyonrestaurált műemlék, vagy afféle tartalmában szocialista, formájában nemzeti szocreál Zsdánov-light, ámde kommunista jelképek nélkül. Az orosz A. Koudryavtsev akadémikus, – aki úgy tűnik az ánti világ minden fontosabb pletykáját ismeri – azt súgja, hogy a komplexumot Georgiu Dej építtette 1951-ben. Látszólag azóta sem változtattak rajta semmit. Talán csak az amúgy is elavult poloskákat dobták ki.
Az említett levél a színházteremben olvastatott fel, az elnök jelenlétében. Aki ezután kitüntetést tűzött annak a Meinhard von Gerkan német építésznek a mellére, aki egy német-román urbanisztikai műhelyben az Új Bukarest terven dolgozó csoportot irányítja. Azt a feladvány kapták, hogy tegyenek javaslatot Ceaucescu megalomán palotakomplexumának urbanisztikai integrálására. A javaslat lényege, hogy a bombasztikus épülettömeg mellett üzleti negyedet hoznának létre toronyházakból. A tervező azt reméli, hogy ez az együttes új vonásokkal járul hozzá a főváros identitásához. Hitele növelése céljából elmondta és be is mutatta, hogy e munkája mellett Kínában olyan háromszázezer lakosú város tervein dolgozik, ami az olimpia idejére el is fog készülni. Ő tehát nagyban utazik, és még nagyobban szeretne.
Az ünnepséget folklorisztikus zenei műsor követte. A pánsípon játszó szólista és a boszorkányosan játszó cimbalmos produkciója méltán aratott nagy sikert. Ezután következett a fogadás. Iliescu elnök – aki ünnepi beszéde tanulsága szerint is behatóan érdeklődik az építészet iránt – a vendégekkel együtt sétált át a bankett terembe, ahol még vagy egy jó félórán át angol nyelven és kedélyesen társalgott a neki bemutatott vendégekkel. Akik közé magyarok ugyan nem kerültek, viszont módjuk nyílt arra, hogy a dúsan terített asztalok közt és Küküllő melléki borok társaságában múlassák az időt.
A következő napon azonban a dekorált német kolléga optimizmusát távolról sem osztotta előadásában H.R.Patapievici fizikus, filozófus és író, aki a Ion Mincu Építészeti Egyetem Fresko termében tartott előadást. Visszaidézte a régi Bukarest kanyargó, csendes mellékutcáit, ahol gyerekkorát töltötte. Ma egy lakótelep-típusú lakóházban él, ahol az emberek sötét és veszélyes lépcsőházakban mogorván kerülgetik egymást, és miközben elvben a civilizáció mind több javához férhetnek hozzá, valójában egyre szegényebbek lesznek. Mindez pedig azért történik, mert az építészek – bár tudták, mire volna szükségük az embereknek – nem mondtak nemet, amikor azt kellett volna tegyék. Nem tette meg ezt a társadalom sem, tette hozzá. És nem teszik ma sem.
A konferencia valójában nem sok újat hozott. A. Hempel, a Kongresszus főszervezője ismét elmondta és bemutatta azt, amit már Isztambulban is. Hogy tudniillik mit nyújt majd a német főváros a kongresszus résztvevőinek. Részletesen beszélt a kísérő programokról, majd hol német, hol angol, hol spanyol nyelven válaszolgatott a kérdésekre. Ezt követően A. Koudryavtsev professzor beszámolt az építészképzéssel kapcsolatban összegyűjtött nemzetközi adatokról, majd I. Ferrando számolt be arról, hogy hol tart az az adatgyűjtés, amit az építészeknek és szakmagyakorlásuknak a világban elfoglalt helyzetével kapcsolatban végez a katalán szekció. Az adatgyűjtő ívet beküldő nemzeti szekciók száma már meghaladja a hetvenötöt. Így a Föld lakosságának már jelentős hányadára nézve lehet következtetéseket levonni.
Amíg az I. Régió képviselői a főváros történeti részével ismerkedtek, a II. Régió képviselői a berlini építészeti kiállítás mikéntjéről vitatkoztak. Vitatkoztak? Legyünk tárgyilagosak. Az eszmecsere inkább emlékeztetett az előző este megtekintett kitűnő pantomimra. Azzal a különbséggel, hogy azt a Sala Rapsodiei-ben vérbeli profik adták elő, s bár szavak ott nem estek, mégis minden érthető volt. Itt viszont mintha a süketek győzködték volna egymást. A dolog még Isztambulban kezdődött, amikor A. Baldiman azt a javaslatot terjesztette elő, hogy a II. Régió országai \"Genius Loci\" címen rendezzenek közös kiállítást Berlinben. Vélhető, hogy e gondolat megvalósítását ő saját presztízs-ügyeként szorgalmazta, mert tüstént kiesett a kályhacső, mihelyt kitűnt, a dolog sehogy sem akar kiegyenesedni.
A lengyel SARP képviselői közölték, hogy ebbe a témakörbe ők bizony a high-tech épületeket is beleértik. Az orosz szövetség viszont elfogadhatatlannak és technikailag megvalósíthatatlannak tartotta, hogy anyagukat Bukarestben valamilyen bíráló bizottság zsűrizze. A török kamara anyagi nehézségekre hivatkozva kifarolt. A MÉSZ képviselői viszont arra hivatkoztak, hogy a szövetség csak két kiállításban érdekelt. Az egyik egy kis bemutató lesz a nemzeti szekciók kiállításán belül, a másik és terjedelmesebb a nagykövetség épületében lesz, hála a külképviselet nagyvonalúságának. Így egy harmadik kiállításra, ahol egy tabló puszta elkészítése is 100 USD-ba kerülne, sajna nem lehet vevő. Mások meg azt fircangolták, hogy nem tudható, hogy mennyi helypénzt kell majd fizessenek. És überhaupt. Kevés már az idő. Baldiman azzal vágott vissza, hogy minden szekciót levélben értesített, akkor kellett volna tisztázni, ki mit akar. Minthogy erre a megjegyzésre csak még nagyobb lett a kavarodás a pályán, végül felfüggesztette az ülést, mondván akár a jelenlévők is dönthetnek a már beküldött kiállítási anyag sorsáról, ami megtakaríthatóvá teheti a zsűrizés procedúráját.
Ezt a javaslatot némileg megkönnyebbülten mindenki bölcsnek ítélte, s a csapat átvonult abba a terembe, ahol a lapokat tárolják. Döntésre persze végül itt sem került sor. Szerencsénkre – mondhatták a magyar képviselők. Meglepetésükre ugyanis itt magyar anyag is felbukkant a többi közt. Hogy ki válogatta, ki küldte, nem derült ki. Kérdezni meg ilyet nem illik. Így aztán az sem tudható, mi történik majd vele. S hogy ki állja a további költségeket?
Az idő eközben előrehaladt, így ezzel a kínos utójátékkal a találkozó lényegében véget is ért. Már csak az ismét felhőtlen hangulatban eltöltött búcsúfogadás volt hátra. Berlinről azonban itt már szó nem esett. Ha mégis, hát nem több, mint az hogy ott leszünk. Mindannyian. Ha megérjük. És sikerül ott tényleg találkozni. Ami a várt 10 ezer résztvevővel számolva aligha lesz könnyű. De bízzunk a precíz német szervezésben!
(Borvendég)
|
|
|
 |
|
|
